Háziorvosi rendelés

 

 

  

Dr. Sarkadi Csilla

2002. eleje óta folyamatosan működő, újonnan kialakított háziorvosi praxis, melyben kiemelten foglalkozom a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a daganatos megbetegedések megelőzésével, szűrésével és kezelésével, melyekhez a háziorvosi szakvizsgán túl hypertonológia és diabetológia minősítő vizsgával rendelkezem. A kezdeteknél számtalan egészségszűrő programot szerveztem, melyhez kiemelkedő klinikai tevékenységet végző szakorvosok csatlakoztak laikusoknak szóló előadásaikkal. Sok páciens akkor választott új háziorvost és azóta tartozik az ellátási körömbe. A praxisban folyó magas szintű ellátást bizonyítja az újonnan diagnosztizált szív-érrendszeri szövődmények (szívinfarktus, agyi keringési zavar, ütőérszűkület miatti végtagelvesztés) számának kiemelkedően alacsony előfordulása. Az időben kiszűrt diabeteses betegek aránya a praxisban 25%, ami jóval több az országosan csak 10 %-ot közelítő előfordulási gyakorisághoz képest.

Több cukorbetegséggel és szív-érrendszeri betegségek szűrésével kapcsolatos országos, illetve nemzetközi vizsgálatban is részt vehettem, így az itt szerzett tapasztalatokat és eredményeket is beépíthettem a napi ellátásba. Rendszeresen eljutok hazai –és nemzetközi kongresszusokra, mely sokat segít, hogy a legújabb európai-és amerikai irányelveket alkalmazhassam az ellátás során.

A mindennapi ellátás során külön figyelmet fordítok a daganatszűrésre. A napi orvos- beteg találkozásokat kihasználva nemcsak az aktuális panaszra térünk ki, hanem az életkorhoz javasolt szűrővizsgálatok elvégeztetésére is igyekszem rávenni a hozzám fordulókat, szükség esetén felvilágosítást adok a vizsgálatról, az ahhoz szükséges tennivalókról. Szerencsére igen sok gyógyult páciens tartozik a praxishoz, akik az időben történt szűréseknek köszönhetik életüket.

A SZTE egyetemi kollégium háziorvos teendői, vagyis a hallgatók ellátása is a praxis feladata. Az egyetemista háziorvosi ellátás előzetes telefonos egyeztetés alapján történik, időpontra fogadjuk az acut panaszokkal jelentkezőket.

Háziorvosi rendelő elérhetőségei:

Vezetékes telefon: 62/434125

Életveszély esetén hívható: 30/4679799

E-mail cím:  

© IntroWeb | 2020 - Weboldal készítés, SEO