A nagy meleg nem előnyös az egészségünkre. Még egy teljesen egészéges embert is megviselhet. A frontok változásával a cukorszint is ingadozóbbá válik a megszokottnál, és sokkal jobban figyelni kell.
Bár nyáron mindenkinek többet kell innia, a cukorbetegekre ez fokozottan igaz, hiszen kiszáradás esetén sűrűsödik a vér, koncentráltabb lesz a glükóz is, így a vércukor- emelkedés gyakori lehet. Fontos, hogy a bevitt folyadék cukor és alkoholmentes legyen, valamint ne legyen koffeintartalmú.
A diabéteszes betegeknek a szakember által előírt diétát évszaktól függetlenül be kell tartania. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy semmilyen szezonális élelmiszert, gyümölcsöt nem fogyaszthat, hanem azt, hogy ezeket nagyon okosan és tudatosan kell beépíteni az étkezésekbe.
A túlzásba vitt napozás nemcsak a dehidratáció és a bőrleégés miatt elkerülendő, hanem a gyógyszerek miatt is. Vannak olyan készítmények, amely mellett kifejezetten tilos a napozás, mert az összetevők napfénnyel szembeni túlérzékenységet okozhatnak.
A melegben ingadozhat a vércukorszint, ezért a szokásosnál is többször érdemes ellenőrizni, különösen akkor, ha a beteg többet tartózkodik napon vagy a szokásosnál többet mozog.
A nyári hőség és a lábbeli viselet nagy veszélyt jelent a diabéteszes láb szindróma kialakulásában. A nyitott lábbeliben – vagy ha a beteg mezítláb járkál – könnyen megsérülhet a láb, a talp. Cukorbetegség esetén rossz a vérkeringés, és a perifériális erek szenzoros működése is károsodik, így az apró sérüléseket a diabeteszes beteg nem veszi észre, hiszen nem érzi, ezek pedig súlyos fertőzést és talpi fekélyeket okozhatnak.
Hosszú távon ezek a kezeletlen sérülések végtag amputációhoz is vezethetnek. Éppen ezért kerülni kell a kavicsos terepet és minden olyan helyszínt, amely a láb vagy a talp sérüléséhez vezethet.
Nyáron előfurdulhat, hogy a cukorszint ingadozóbbá válik. Akár a frontok miatt, a meleg miatt, vagy a nem megfelelő étrend betartása miatt (Pl.: táborok, nyaralás esetén ismeretlen szénhidrát tartalmú étel fogyasztása során).
Az inzulint is hűteni kell, 30 fok felett nem biztos, hogy úgyan olyan hatásos az inzulin!
A cukor ingadozások gyakran attól is lehetnek, hogy nem a megszokott diéta szerint étkezünk, emiatt szükségessé válhat a korrekció beadása amivel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen ha túl sok inzulin kerül pluszban beadásra, akkor hypoglikémia alakulhat ki.
FONTOS, hogy inzulin változtatásról mindig konzultáljunk a szakemberekkel!
A hőségben a mozgás hatása is erősebb lehet, ha a melegben aktívak vagyunk, a szervezet gyorsabban használja, égeti a cukrot, akkor hypo könnybebben kialakulhat!
Nade milyen sportot végezzen a cukorbeteg? A sport diabétesz témáját kollégánk tudományos szinten, osrszágosan is elsők között vizsgálta, vizsgálja, erről összefoglalót a SZAKMAI BLOG-ban az alábbi cikkben talál: https://www.diabetescentrumszeged.hu/hirek/szakmai-blog/milyen-sportot-vegezzen-egy-cukorbeteg.html
Mit tegyünk, ha diabéteszes beteg lesz rosszul a környezetünkben?
A rosszullét leggyakoribb oka a vércukorszint hirtelen lecsökkenése, az úgynevezett hypoglikéma, amely az inzulin túladagolásából vagy a rendszertelen étkezésből adódik. A segítséget nyújtónak elsőként azt kell felismerni, hogy diabéteszes betegről van szó – sok esetben a rosszullét tünetei más betegségre is utalhatnak.
Ezt jó esetben a beteg még tudja jelezni a segítségnyújtónak, de mindenképp tudatni kell a kiérkező szaksegítséggel is. Ha eszméletlen a beteg, akkor elsőként a közvetlen életveszélyt kell elhárítani, biztonságos testhelyzetbe kell helyezni a beteget. Fontos, hogy akkor se hagyjuk magára, amikor eszméleténél van, mert bármelyik percben romolhat az állapota.
Sok betegnél van valamilyen jelzés arra vonatkozóan, hogy cukorbetegségben szenved (pl.: igazolványába helyezett erre vonatkozó információ), illetve tart magánál olyan gyors felszívódású élelmiszert (pl. szőlőcukor), vagy olyan injekciót (glukagon injekció), amely rövid időn belül segíthet állapota javulásában.
A Cukorbeteg vészhelyzetek a mindennapokban blogban részletesebben írunk a fenti vészhelyzetekről, és annak megoldásáról is. Olvassa el Ön is!
Ha hosszabb útra indulunk, tájékozódjunk előtte a célállomásról. Az utazás cukorbetegként blogban összefoglaltuk a legfontosabb tapasztalatokat, ami fontos lehet például egy repülőút kapcsán.
Szakmai BLOG-ot szakorvosainkkal vezetjük, hiteles információforrás! Kövesse Ön is!
Tovább a többi SZAKMAI BLOG cikkekre!
forrás: MTI és diabetescentrumszeged.hu szakorvosai